Ebben az évben 480 pont volt a maximum ponthatár. A jelentkezők 60 százaléka 330-380 ponttal került be egyetemekre, főiskolákra. A 95 ezer felvételt nyert hallgató mindössze 1,9 százaléka (1700 hallgató) az, akit a minimum 160-200 ponttal is felvettek. A felvételi ponthatárok kiválóan tükrözik az intézmények és szakok között elindult minőségalapú vetélkedést. Ez a verseny a garancia arra, hogy nem romlik, hanem emelkedik az oktatás színvonala.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatja a Magyar Rektori Konferencia azon véleményét, miszerint a 160 pontos minimum határt a jövőben emelni kellene.
Az idén jelentősen megnőtt azok száma is, akik szakképzésre jelentkeztek: a pótfelvételivel együtt tízezer hallgatót tudtak felvenni a 12500 államilag támogatott helyre.
Az OECD korábban kritikát fogalmazott meg a 18-25 éves korosztály felsőoktatási részvételi arányával kapcsolatban: míg 1990-ben ezen generációnak csak 12-13 százaléka tanult a felsőoktatásban, addig 2008-ra ez az arány 40 százalékra nőtt, míg az OECD 50 százalékot "látna szívesen". Ezenkívül azt is figyelembe kell venni, hogy a végzettek el tudnak-e helyezkedni a diplomájuknak megfelelően a munkaerőpiacon.