A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége 2009. március 24-ei elnökségi ülésén áttekintette az aktuális belpolitikai helyzetet, és egyeztetve a résztvevő társkonföderációkkal, egyhangúan úgy határozott, hogy a megismert válságkezelő tervekkel szemben korábban meghirdetett demonstrációt 2009. április 18-án tartja meg. Az addig hátralévő időben lehetőség nyílik az új kormányprogram megismerésére, az arról szóló egyeztetésre.
Kiindulási pontunk, törekvéseink, céljaink egyértelműek, világosak, szilárdak: a munkavállalók ma Magyarországon aránytalanul magas terheket viselnek. Nem tűrjük, hogy a válságot előidéző, azért felelős tőke továbbra is kizárólag a saját érdekeit érvényesítse, és a munkavállalókkal fizetesse meg, az állam segítségét is elvárva, hibás, vagy öncélú döntéseinek következményeit. A válság megoldása mindenkitől áldozatvállalást követel, de azt nem fogadjuk el, hogy a terhek döntő részét újra a munkavállalók vállára rakják.
Az MSZOSZ követeli, hogy a válságkezelés kapcsán eddig felmerült megoldási iránnyal, filozófiával szemben a fejéről a talpára kerüljön a válságkezelés, a jövendő kormányprogram. Az új kormányfő vonja vissza a parlament elé beterjesztett adócsomagot, az új kormányprogram a gazdasági szempontokkal azonosan vegye alapul a valós társadalmi, szociális helyzetet, a munkavállalók, a nyugdíjasok érdekeit.