Örök nyugalomba helyezték ma a 99 éves korában elhunyt Dr. Mosonyi Emil professzort a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
A temetésen mondott búcsúztató beszédében Kóthay László vízügyi szakállamtitkár úgy fogalmazott: a mai magyar vízügyi szolgálat elismeri Mosonyi Emil múlhatatlan érdemeit, s méltán sorolja őt nagy elődei, Vásárhelyi Pál, Kvassay Jenő, Bogdánfy Ödön, Sajó Elemér vagy Lampl Hugó mellé. A vízgazdálkodás Kossuth- és Széchenyi-díjas, világhírű szakemberét a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium saját halottjának tekinti.
Mosonyi Emil az 1950-ben megalakított Vízerőmű Tervező Iroda (a későbbi VIZITERV) igazgatójaként irányította a tiszalöki vízlépcső tervezési és kivitelezési munkáit. Ő dolgozta ki a dunai vízlépcsőrendszer koncepcióját, és ő vezette az ezzel összefüggő magyar-csehszlovák műszaki tárgyalásokat is. Kezdeményezésére és irányításával dolgozták ki az ország első Vízgazdálkodási Kerettervét, amely nemzetközi tekintetben is úttörő munkának számított.
1953 és 1957 között a Budapest Műszaki Egyetem egyetemi tanára volt, 1956-os tevékenysége miatt azonban felmentették a professzori állásából, és eltávolították a VIZITERV igazgatói tisztségéből is.
1964-től a karlsruhei műszaki egyetem vízépítési és kultúrmérnöki tanszékének vezetője, később az egyetem professzor emeritusa lett. Magyarországról való engedély nélküli távozásáért 1965-ben távollétében elítélték, 1987-ben térhetett haza először.
A világ minden részén végzett szakértői munkát, elsősorban a vízerőhasznosítás és folyószabályozás területén. Kutatásai tették lehetővé a XX. század egyik legnagyobb vízügyi alkotásának, a Duna-Rajna-Majna csatorna különleges hajózsilipjeinek korszerű és gazdaságos kialakítását. A világ 52 városában tartott előadásokat a vízi létesítmények tervezéséről, építéséről és üzeméről. Négy külföldi egyetem és a BME tiszteletbeli, illetve díszdoktorává fogadták. Életének főműve a kétkötetes vízerő-hasznosítási szakkönyv, a Water Power Development, amely az angol mellett magyarul, németül és kínai nyelven is megjelent. Kiemelkedő a mintegy 200 műből álló szakirodalmi tevékenysége.
Pályája során sok kitüntetést és szakmai díjat kapott idehaza és külföldön egyaránt. Tudományos tevékenységének elismerésképpen 1952-ben Kossuth-díjjal, 2006-ban pedig Széchenyi-díjjal jutalmazták. 1991-ben az MTA rendes tagjává választották, életművéért 2002-ben Cannes-ban átvehette a vízmérnöki szakma legnagyobb elismerését, a Nemzetközi Vízügyi Nagydíjat.
Mosonyi Emil 1910. november 10-én született Budapesten, és életének 99. évében, 2009. április 24-én hunyt el a németországi Karlsruheban.