
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter ma beszélgetést folytatott Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével. A megbeszélésen az MTA által kezdeményezett hidrobiológiai központ mellett más tudományos együttműködésekről is szó esett.
Az egyeztetésen elhangzott, egy tudományos együttműködés keretében a kormány több akadémiai kutatási projektet is támogat, amelyek vízgazdálkodással, környezetállapot-változással és a klímaváltozás kérdéskörével foglalkoznak.
A KvVM rendkívül fontosnak tartja az MTA közreműködését a Nemzeti Vízgazdálkodási Stratégia tudományos megalapozásában is. A hatékony vízgazdálkodás olyan átfogó ismereteket kíván, amelyhez az érintett tudományágakat összefogó szakembercsoport együttműködése válik szükségessé, és ehhez a Magyar Tudományos Akadémia szervezete tud megalapozott hátteret adni.
Az MTA elnöke tájékoztatta a minisztert, hogy a testület legutóbbi közgyűlésén felhatalmazást kapott egy hidrobiológiai központ létrehozására. Egy európai értelemben is versenyképes hidrobiológiai központ létesítésének kiemelkedő jelentősége van, hiszen a felszíni vizekkel kapcsolatos kutatások a legfontosabb stratégiai kérdések közé tartoznak. Az intézetté alakítandó központot a Duna, a Tisza és a Balaton kutatására hozza létre az MTA, de terveik szerint a Tiszakutató Intézetet alapítására is sor fog kerülni.