A kancellar.hu és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös rendezésében immár negyedik alkalommal kerül sor a 24 órás hackerversenyre.
Idén először hirdették meg nemzetközi rendezvényként az eseményt, azaz a kétfős diákcsapatok bárhonnan érkezhetnek a világból, az egyetlen feltétel, hogy mindenkinek személyesen meg kell jelennie 2010. december 3-án 14:00-kor a verseny helyszínén, az ELTE Lágymányosi Campus Déli épületében. A tét idén is 1000000 Ft, azaz kb. 3700 EUR!
A verseny célja, hogy a hallgatókat megismertesse az IT-biztonság olyan problémáival, kihívásaival és technikáival, amelyekkel nap mint nap találkozhatnak mint felhasználók - és remélhetőleg a jövőben mint IT biztonsági szakemberek. A való életből kiragadott, nagy kihívást jelentő, izgalmas problémákra kell megoldásokat készíteniük, széles körben ismert algoritmusokat és kódokat kell optimalizálniuk és testre szabniuk, amelyek a biztonsági programozás mellett a hacker technikákat is érintik.
Az eddigi versenyeken a csapatoknak három feladatot kellett megoldaniuk, idén a szervezők szakítottak a hagyományokkal és öt megoldandó problémát állítanak a versenyzők elé.
A több feladat egyben nagyobb szabadságot is jelent, nincs sorrendiség, s a feladatok nagyon különbözőek lesznek, a csapatok maguk döntik el, melyik áll személyiségükhöz, kompetenciájukhoz, kreativitásukhoz a legközelebb. Az egyik feladat megalkotásában idén is - a már angol nyelven is olvasható - PET Portál & Blog segített, s a feladat a privátszférát Erősítő Technológiák (Privacy Enhancing Technologies), vagyis a PET-ek témakörével lesz kapcsolatos.
A verseny végén a megszerzett összesített pontszám a döntő. A szabályok nem változtak, bármilyen segédeszköz használható a megoldás eléréséhez, csakúgy, mint a gyakorlati életben. A rendelkezésre álló idő viszont limitált, a problémák megoldására összesen 24 órájuk van a versenyzőknek!
Bővebb információ és regisztráció a versenyre: www.hackerverseny.hu
___ Röviden a kancellar.hu Zrt-ről
A kancellar.hu Zrt. Magyarország piacvezető információbiztonsági cége. A Deloitte 2008. és 2009. évi felmérése szerint a kancellár.hu egyike az 50 legdinamikusabban fejlődő közép-európai technológiai cégnek és az 500 leggyorsabban növő vállalatnak az EMEA régióban.
Szolgáltatásai között éppúgy megtalálhatók az információbiztonsági szabályzatok, mint az IT biztonsági rendszerek kiépítése, az etikus hackelés és az információ-biztonság jogi háttere. A kancellar.hu csak információ-biztonsággal foglalkozik, azzal azonban teljes körűen és gyártófüggetlen módon.